Mai tudásunk szerint nem állítható biztosra, hogy a MÉG
MINDIG regnáló köztársasági elnök szereti-e ezt a zenei stílust, de azért ekkora galádságot még róla sem feltételeznénk.
2012. március 31., szombat
Schmitt Pál és a jazz
Címkék:
dzsessz,
jazz,
köztársasági elnök,
politika,
politikus,
Schmitt Pál,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Ma-Ugly is utálja a jazzt
Címkék:
dzsessz,
jazz,
ma-ugly,
Ő is utálja a jazzt,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 30., péntek
Exkluzív interjú Mike Sternnel
A Dunántúli Napló meghamisította a világhíres jazzgitáros szavait,
amik a Pécsi Tavaszi Fesztiválon, a március 23-ai koncertje után hangzottak el.
Szerintünk egészen pontosan az alábbi módon zajlott le az interjú.
– Együtt zenélt olyan legendákkal mint Miles Davis vagy Jaco
Pastorius, akik már három évtizede nincsenek köztünk. Milyen emléke van róluk?
– Pontosítok: két évtizede. Emlékek? Nem sok. Többnyire be
voltunk nyomva. Örülök, hogy túléltem őket.
Címkék:
Benny Hill,
Dunántúli Napló,
dzsessz,
interjú,
Jaco Pastorius,
jazz,
Mike Stern,
Miles Davis,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
A Google megmondja: a jazz
Mindig csak a közhelyek, semmi móka. Ám ha egyszer idetalál a keresőgép! Addig is tessék népszerűsíteni az utolsó nyolcat! Társadalmi célú hirdetésünket olvasták.
„sznob jazz” – 194 találat
„igényes jazz” – 14200 találat
„rögtönzött jazz” – 7230 találat
„improvizatív jazz” – 4530 találat
„virtuóz jazz” – 3310 találat
„sznob jazz” – 194 találat
2012. március 29., csütörtök
Zeuszka is utálja a jazzt!
„Világzenét ember nem hallgat, jazzt meg ötven alatt szintén
nem. A kettőnek a keverékét olyan negyven fölötti, sörhasú, rossz ízlésű, de jó
kapcsolatokkal rendelkező köcsögök játsszák, mint például a Djabe.” (Forrás)
(Az amúgy híres újságíró – minden bizonnyal gyorsan
bepötyögött – hozzászólását központozás és értelem szempontjából
javítottuk.)
Címkék:
djabe,
dzsessz,
jazz,
Népi Papa és a Haverok,
Ő is utálja a jazzt,
Quart,
újságíró,
világzene,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Parázs viták a Fidelio fórumában
Kissé egysíkú ez a dolog egy idő után, hogy többen többször is beírják ugyanazt az egy szót. Vagy jazzeréknél ez valami belső poén?
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 28., szerda
Kenny Garrett és a Velvet.hu
Annyira le se szarja a magyar sajtó a csávót és a Magyar
Jazz Ünnepét, hogy magunknak kellett a kezünkbe venni az irányítást. Az ilyesmi meg, mint mindig, most is szórakoztató eredménnyel járt.
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Miles Davis megmondja
Kenny G lelkes, Miles Davis kevésbé. |
Le lehetett volna fordítani, de pont a leglényeg veszett volna el.
On Jazz
It was a motherfucker. Man, that shit was all up in my body.On Race
I’m hiring a motherfucker to play, not for what color he is.On Jimi Hendrix
I’m all races at once. That’s what fusion was all about, don’t you know, motherfuckers?
It’s that goddamned motherfucking ‘Machine Gun.’
Címkék:
dzsessz,
jazz,
Miles Davis,
Ő is utálja a jazzt,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 27., kedd
Koncertfotók Kenny Garrettről
Címkék:
dzsessz,
jazz,
Kenny Garrett,
koncert,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Parázs viták a Jazznoise vendégkönyvében
A teljes idei termés. Hozzá akartuk szólni a Jazzfigyelő
forradalmi kiáltványának teljes szövegét, hogy legyen valami témába vágó is, de
aztán megsajnáltuk őket, és inkább mégse dobtuk fel a hangulatot. A korábban felmerült kérdés persze továbbra is aktuális.
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Mi sem mondhattuk volna szebben
„Ha virtuóz könnyűzenészt hallok emlegetni, azonnal valami
förtelmes jazz vagy egyéb fos értelmiségi zene jut az eszembe.” (Forrás)
Címkék:
blogger,
Dave Brubeck,
dzsessz,
jazz,
Ő is utálja a jazzt,
vegyeskazetta,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 26., hétfő
Meghalt Regős István (1947-2012)
A Jazzfigyelő blog saját halottjának tekinti a
zongorista-szaxofonos-zeneszerző Regős Istvánt.
Talán nem veszi az Olvasó
tolakodásnak, ha bevalljuk, hogy egy vele olvasott interjú okán ragadtunk billentyűzetet és indítottuk el a jazz muzsika dicséretét messze zengő
fórumunkat!
Címkék:
dzsessz,
jazz,
meghalt,
Regős István,
szaxofon,
szaxofonos,
tanár,
zene,
zongorista
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Cigányok, cigányok mindenhol!
Tisztességes magyar ember nem csinál jazzt. Oláh Tzumó Árpád (zongora), Pecek Lakatos Krisztián (bőgő) és Pecek Lakatos András (dob) annál inkább. Akusztikus dzsessznek nevezik a stílust, Tzumo Triónak a zenekart, a legközelebbi koncerthelyszínüket Budapest Jazz Clubnak, az alkalmat pedig 2011. március 31-ének, éjfél előtt egy órával. Koncert előtt és után kéretik vigyázni az értékeikre. De azért közben is tartsák figyelemmel a zenészurakat.
Címkék:
Budapest Jazz Club,
dzsessz,
jazz,
koncert,
Oláh Tzumó Árpád,
Pecek Lakatos András,
Pecek Lakatos Krisztián,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 25., vasárnap
Megérkezett az első komment!
Na, ki találja meg, hogy melyik bejegyzéshez! Igen-igen,
oda! Bátran, csak bátran, Hölgyeim és Uraim, éljenek a lehetőséggel! Írják meg a véleményüket a blogról, az adott bejegyzésről, egyáltalán bármiről, ami egy jazztévesztettnek fontos lehet! Közszolgálati
médium vagyunk (mínusz állami támogatás), csak Önökért!
Chuck Norris, ha rajong
Klikk, ha jobban szeretné látni a csipkéket is! |
A Superman pizsamáján is szereplő erőembert annyira
meghatották Karosi Júlia dalai, hogy elragadtatása jeléül egy koncerten az
énekesnőnek feldobta a lánya egyik bugyiját.
Hogy 2012. március 31-én ilyesmi fog-e történni a Magyar
Rádió Márványtermében, nem tudni. Annyi mindenesetre biztos, hogy Chuck Norris
haragjától félve még mi sem merjük jellegtelenséggel vádolni a művésznőt, aki
mellett közreműködik Környei Miklós gitárművész is.
Címkék:
Chuck Norris,
dzsessz,
jazz,
Karosi Júlia,
koncert,
Környei Miklós,
Magyar Rádió Márványterme,
színész,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 24., szombat
Johnny Hates Jazz
Címkék:
dzsessz,
jazz,
Johnny Hates Jazz,
Ő is utálja a jazzt,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 23., péntek
Kenny Garrett gyalázatos koncertje
Címkék:
dzsessz,
jazz,
Kenny Garrett,
koncert,
Magyar Jazz Ünnepe,
Népszabadság,
szaxofon,
szaxofonos,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
„Ne csinyájjá má úgy, Dzsenna!”
Amikor egy tisztesen belterjes jazzfórumot ellepnek a kottakívánós mulatós zenészek.
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Minden, amit utálhatsz a jazzben
Borbély Mihály beszámolója a Kenny Garrett Quartetnek a PeCsában 1996. november 5-én megrendezett koncertjéről. Van benne szó hosszú faszverésről, irritáló okoskodásról meg még valamiről, ami szintén nem túl rokonszenves.
„A koncert Herbie Hancock »One Finger Snap«-jével indult, s
Garrett csekély negyedórás fergeteges szólóval tette le névjegyét a pesti
közönségnek. [...] Az elmúlt számban a »Pursuance«-ről írt recenziómban saját
»pillanatnyi elmezavarom« folytán összekeveredtek egyes számok, negyedek és
ütemek. A »helyes megfejtés« tehát a következő: a »Triology«-n először az
eredeti 16 ütemes (=64 negyed) periódus hangzik el kétszer, ez ugye 32 ütem, majd
ezután, szintén ismételve jön Garrett változata, mely a téma 25 negyedesre (!)
sűrített változata, mégpedig 4+3, 4+3, 3+3+3+2-es tagolásban.)”
Címkék:
beszámoló,
Borbély Mihály,
Borbély Műhely,
dzsessz,
Herbie Hancock,
jazz,
JazzMa,
Kenny Garrett,
koncert,
Miles Davis,
Petőfi Csarnok,
szaxofon,
szaxofonos,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Hagyd a fenébe a hamutartót!
A cizellált lelkivilágú, intellektuális beállítottságú jazz-
és világzene-rajongóknál is elgurul néha a gyógyszer.
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 22., csütörtök
Nem bírnak magukkal a népszerű négerek
Érdemel orr-ráncolásnál többet valaki, aki ilyen randaságot
képes a nyakába venni? Megjegyzendő: a kép nem a nyolcvanas években készült,
hanem alig pár éve!
|
Ahelyett, hogy szomorkodva jól mutatnának filmes plakátokon,
nemzetközi jazznapot alapítanak. Mármint ez a Herbie Hancock nevű ezt teszi. Ahelyett,
hogy örülne, hogy sikerült neki világhíressé zongoráznia magát, teleszemetelni
mások otthonát több kamionnyi lemezzel, beérné azzal, hogy néhanap a többi
néger haverjával elhülyéskedik a hátsó kertben kolbászsütögetés és sörözgetés
közben – ő csakazértis tovább szervezkedik.
Van valami UNESCO-kavarás. Április végén lesznek hírességeket felvonultató
koncertek meg egyéb rendezvények. Szó van olyan nagyvárosokról, mint Párizs,
New Orleans, New York, meg olyan országokról, mint Algéria, Uruguay. De tök
mindegy, se titeket, se minket nem érdekel az ilyesmi, se ti, se mi nem azért
vagyunk ezen a blogon, hogy érdekeljen. Azt talán érdemes tudni, hogy Magyarországi
rendezvényekről még nem érkeztek hírek. És ez jó.
Herbie Hancockról és a művészetéről nekünk az a markáns
véleményünk, ami a hajlítás után következik. Javasoljuk nektek is, hogy ez
legyen a ti véleményetek is. Előbb azonban jobb, ha tudjátok, hogy ennek a
fickónak a leghíresebb, legmielőttmeghalszhallanodkellebb lemeze 1973-as, és ez
a borítója:
Címkék:
album,
dzsessz,
Head_Hunters,
Herbie Hancock,
jazz,
muhaha,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Túl nagy feneket kerítenek neki
A Budapest Jazz Clubban közönséget szomorít a Jazz nagykövetei, a Pataj Jazz Quintet,
a Kéknyúl Hammond Band, a Trio Acoustic és a Trio Ricardo.
Rákerestünk a Blikknél a jazz szóra
Címkék:
Blikk,
dzsessz,
jazz,
keresőkifejezés,
muhaha
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 21., szerda
Stereomackó is utálja a jazzt
Aki jazzt természetesen nem hallgat. |
„Utálom a Jazz-t, a Hammond orgonát viszont igencsak
kedvelem, ahogy az idősödő afro-amerikai néniket is. Nem kell megijedni, nem
valami ijesztő szexuális aberrációról van szó, csak az ilyen korosodó néger
hölgyek valahogy olyan aranyosak, vagy nem is tudom.”
A zenei újságírásban is tevékenykedő úriember ezzel a merész kijelentéssel itt él.
Címkék:
blogger,
dzsessz,
jazz,
Ő is utálja a jazzt,
Stereomackó,
újságíró
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Különleges Balázs Elemér Group-koncert!
Heten, mint ők adnak a rosszérzésnek a Nádor Teremben, 2012. március 26-án. Aki Benny
Hill-maszkban érkezik, annak a belépés ingyenes!
Címkék:
Balázs Elemér Group,
Benny Hill,
dzsessz,
jazz,
koncert,
Nádor Terem,
programajánló,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 20., kedd
Enter, bazdmeg, enter!
Ismét nem csalódtunk a Pernye András-díjas Maloschik Róbert
főszerkesztette JazzMában. Ha van a magyar jazzélet beszűkültségnek,
belterjességnek és onanizálós öncélúságának méltó újságcikkbéli mása, akkor az a Gary Burton-Chick Corea kettős koncertjéről szól.
Kedves Róbert! Ön szerint lehet ilyen cikkekkel új híveket szerezni a műfajnak? Egyáltalán meg lehet a régieket tartani? Nekünk vannak kétségeink. Vagy nem is ez a cél, csak írogatni Szaniszló Ricsi barátnak és még vagy harminc embernek, ahogy a szövegben áll? Mert akkor minden rendben van. Nekik biztos van türelmük végigbogarászni egy ilyen szemcsikaró szövegtömböt.
Címkék:
Chick Corea,
dzsessz,
Gary Burton,
jazz,
JazzMa,
Maloschik Róbert,
Pernye András-díj,
újságíró
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Pataj Jazz Quintet, avagy mi lapul a hangszertokban?
A legújabb magyar sikerfilm főszereplői. |
Két pénzszűkében lévő huszonéves programozó (Subicz Gábor és Nagy Balázs) tudomására
jut, hogy a munkahelyük szomszédságában lévő bank biztonsági rendszere miként
kijátszható. Ehhez kérik a segítségét az olasz amorózónak (Pataj György),
akiről azt hiszik, hogy nagyban utazik, pedig valójában csak egy kisstílű bűnöző.
Azonban ő sem jön egyedül, vele tart két teszetosza roma „kollégája” (Lakatos Peczek
András és Oláh Péter), akik önmagukat profinak gondolják, de még a banda
furgonját sem tudják anélkül leparkolni, hogy meg ne húznák az oldalát. A pokol
akkor szabadul el, amikor egy fatális véletlen révén a Visegrádi négyek
budapesti találkozóján a Pataj Jazz Quintet zenekar bőrébe kénytelenek bújni!
A legújabb magyar vígjáték első vetítése: 2012. március
24-án, 22 órakor, a Budapest Jazz Clubban, a Magyar Jazz Ünnepén.
Címkék:
Budapest Jazz Club,
dzsessz,
film,
jazz,
Magyar Jazz Ünnepe,
Pataj Jazz Quintet,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Robog az úthenger, ki tudja, hol áll meg
Cigány, magyar: három jóbarát |
Annyira lényegtelen, felesleges, érdektelen, unalmas az Trio Acoustic, amennyire írni róla. Nézegessenek inkább úthengereket. Ha már az egyik, 1997-es lemezüknek ez a címe.
Címkék:
Budapest Jazz Club,
dzsessz,
jazz,
Jeszenszky György,
Magyar Jazz Ünnepe,
Oláh Péter,
Oláh Zoltán,
Trio Acoustic,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 19., hétfő
Vigyázat: a Kéknyúl is harap!
Jobbra John Lennon egyik eltitkolt fia. |
A Hammond-orgona az a hangszer, amelyet a legnehezebb szétönzősködni, ezért is lehet az, hogy a jazz zenészek piszkos fantáziáját ennyire érdekli. Egyszerűen jó hallgatni akkor is, ha hétmérföldes szólókba bonyolódik a mellette fontoskodó zenész. Premecz Mátyás és bandája (jegyezzük meg: Ávéd János a szaxofonos) azért nekigyürkőzik a feladatnak. És példásan megoldja azt. Őszinte sajnálatunkra.
Címkék:
Ávéd János,
Budapest Jazz Club,
Hammond-orgona,
jazz,
Kéknyúl Hammond Band,
koncert,
Lamantin Jazz Fesztivál,
Magyar Jazz Ünnepe,
Premecz Mátyás,
programajánló,
Szombathely,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Trio Ricardo: hát ezek hülyék!
Nézzék meg ezeket az embereket! Hát nem tűnnek kissé
debilnek mindhárman? Már ahogyan azt a basszusgitárt tartja az a hajasabb! Önöknek
ez nem gyanús?
Címkék:
Budapest Jazz Club,
dzsessz,
jazz,
Kolta Gergő,
latin jazz,
Magyar Jazz Ünnepe,
Révész Richárd,
Szendőfi Péter,
Trio Ricardo,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 18., vasárnap
És még fokozható a fokozhatatlan!
Két, minden gazságra képes szaxofonos! Egy kubai néger énekesnő, akinek „kimagasló
rögtönzőképessége” van! És... és maga Szakcsi Lakatos Béla!
Címkék:
Budapest Jazz Club,
Csepregi Gyula,
dzsessz,
Elsa Valle,
jazz,
Magyar Jazz Ünnepe,
Szakcsi Lakatos Béla,
Winand Gábor,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Lamorak is utálja a jazzt
„Nem szeretem a jazzt öncélúsága, belterjessége,
magaskultúrává lobbizott mesterkéltsége miatt.” (Cluster One)
Igen, tudjuk, a „nem szeretem” nem feltétlenül jelent
„utálom”-ot, ám a blogos sorozatcím megkövetel ennyi „fölfelé kerekítést.”
Címkék:
blogger,
Cluster One,
dzsessz,
jazz,
Lamorak,
Ő is utálja a jazzt
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 17., szombat
Meg még a Gonda János is!
A rögtönzés világa I-III. Ilyen elmekisiklásokért osztanak Széchenyi-díjat. Három vaskos, együtt ezersokszázoldalas kötet lebeg a lelki szemeink előtt. Ha túltettük magunkat a szépen fejlett képzavaron, már kevésbé nyugtat meg minket a tudat, hogy a kiadványok együtt is alig adnak ki háromszáz oldalt. Hittel valljuk: jazzből még egy plakátnyi híresztelés is sok!
Címkék:
dzsessz,
Gonda János,
jazz,
Széchenyi-díj,
zene,
zongorista
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 16., péntek
Mike Stern bedrogozva legalább szórakoztató (lehetett)
Hosszan idézünk egy blogon olvasott könyvidézetből. Na, ilyen nyomorult figurákat hívnak el a Pécsi Tavaszi Fesztiválra, a Nemzetközi Jazz Hétvégre!
Kokó fűtötte jammelések helyszíne volt a 55 Grand (vagy ahogy a törzsvendégek hívták viccesen: 55 Gramm), és előfordult, hogy a résztvevők maratoni, őrjöngésig felpörgetett változatait adták elő itt a „So What” vagy az „Impressions” daloknak, aztán egy-egy hosszabb dobszóló közben levonultak a pincébe egy kis dózis-utánpótlásért. Egy ilyen alkalommal Jaco Pastorius és Mike Stern úgy jöttek vissza a pincéből, hogy egymás nadrágját viselték.
Címkék:
blogger,
drogok,
dzsessz,
Jaco Pastorius,
jazz,
JazzMa,
Mike Stern,
Miles Davis,
Nemzetközi Jazz Hétvége,
Pécsi Tavaszi Fesztivál,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Ennyire rosszul menne a Borbély Műhelynek?
Üres asztal? Kósza kisfröccsök magas jelzésértékkel? Még egy
hamutál se? Az előző vendégektől otthagyott ez-az? Semmi? Legalább a zsebből
előpattinthattak volna egy magyar kártyát. Vagy a háttér is csak díszlet? Papírmasé,
netán Photoshop-pixelvarázslat? Ily sanyarú lett már a szaxofonosok vezette
együttesek sora is ebben a piszok gazdasági válságban?
Na de majd a tegnapelőtt átadott Liszt Ferenc-díj és a vele
az öltönyzsebbe csúsztatott állami pénzek fialásra késztetik a terülj-terüljasztalkámat.
Címkék:
Borbély Mihály,
Borbély Műhely,
dzsessz,
jazz,
Liszt Ferenc-díj,
szaxofon,
szaxofonos,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. március 15., csütörtök
Gratulálunk Vukán György Kossuth-díjához!
Címkék:
dzsessz,
Horgas Eszter,
jazz,
Kossuth-díj,
szex,
Vukán György,
zene,
zongorista
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Ha Harcsa Veronika legalább jó nő volna!
Átnéztük a magyar jazzélet egyik exportképes liblingjének a portfolióját és összevetettük a szigorúan nem jazzben utazó nemzetközi jelölőszervezetek néhány népszerű énekesnőiével. A következő eredményt hozta a komiszkodó szintfelmérésünk.
Beyoncé > Harcsa Veronika |
Címkék:
Amy Winehouse,
Beyoncé,
Christina Aguilera,
dzsessz,
énekesnő,
Harcsa Veronika,
jazz,
Katy Perry,
Kylie Minogue,
Lady Gaga,
Mariah Carey,
szex,
Whitney Houston,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Che Guevara is utálta a jazzt
A lánglelkű ifjú forradalmár biztosan nem Theolnious Monk zagyvaságait füleli épp le. |
Hatalomra jutásukkor javasolta is Fidel Castrónak, hogy
tiltsák be a jazzt, amit imperialista zenének tartott.
Címkék:
Che Guevara,
Che Guevara Jazz,
dzsessz,
jazz,
Ő is utálja a jazzt,
politika,
politikus,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Bede Márton is utálja a jazzt
És módosultak az arányok a Quarton. Nem kicsit, nagyon-nagyon. Ez a forradalmi bejelentés azonban még itt történt. Aki pedig gyönyörködni szeretne a sármos úriemberben, az itt talál róla képeket. (Az utolsó kérdésre adott válasz különben nettó hazugság. Mindmáig adós vele.)
Címkék:
Bede Márton,
Index,
jazz,
Ő is utálja a jazzt,
Quart,
Rúgd ki a lekvárt,
újságíró,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Bartos Cs. István is utálja a jazzt
A Mestör és a mestere. |
Hol olvasható ez? – kérdezhetnék a jazztől megtévesztettek (jazztévesztettek). Igen egyszerű a magyarázat. A világ legnagyobb filozófusa köztudottan rajong Sztálinért. Sztálinról pedig még köztudottabb, hogy utálja a jazzt. Tehát ha Bartos hithű szimpatizánsa Sztálinnak, és minden kétséget kizáróan az, akkor ő is utálja azt, amit Sztálin utál. Esetünkben a jazzt. Bizonyítást nyert ezért a címbéli premissza: Bartos Cs. István is utálja a jazzt!
Címkék:
alternatív köztársasági elnök,
Bartos Cs. István,
dzsessz,
filozófus,
jazz,
Ő is utálja a jazzt,
Sztálin,
zseni
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Artézis: jazz zenekar három stand up komédiással
(Vajon ki a
|
Vagyis Bartók lottón sorsolt hangjai & Elvis csípőrázása = jazz-rock. Aki nem hiszi, járjon utána: Debreceni Egyetemi Jazzklub, 2012. március 17. (szombat) 20:00
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Ön is utálja a jazzt?
Gyerekként mindig a zeneiskola előtti buszmegállóban kellett várakoznia és hallgatni az épületből kinyikódó, „reményteli” zenészpalántákat?
Tinédzserként a szülővárosának minden szabadtéri rendezvénye színpadán felbukkant Szakcsi Lakatos Béla?
Az édesapja és/vagy a nagyapja milliószor elmesélte a lengyel jazzfesztiválos csajozós sztorijait, pedig Ön inkább a katonatörténeteiket hallgatta volna?
Miles Davis hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji, valamelyik húszperces számokkal teli albumának kazettája beszorult a kocsimagnóba?
Tinédzserként a szülővárosának minden szabadtéri rendezvénye színpadán felbukkant Szakcsi Lakatos Béla?
Az édesapja és/vagy a nagyapja milliószor elmesélte a lengyel jazzfesztiválos csajozós sztorijait, pedig Ön inkább a katonatörténeteiket hallgatta volna?
Miles Davis hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji, valamelyik húszperces számokkal teli albumának kazettája beszorult a kocsimagnóba?
Címkék:
dzsessz,
felhívás,
jazz,
Ő is utálja a jazzt,
Szakcs Lakatos Béla,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Frank Zappa sajátosan viszonyult a jazzhez
Zappa úr jazzhez való, jellemzően ambivalens viszonyának igen művészi ábrázolása. |
"A jazz nem halott, csak a szaga furcsa." (Forrás)
Címkék:
Anne Frank,
dzsessz,
Ftank Zappa,
gitáros,
jazz,
Ő is utálja a jazzt,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Egyre híresebbek leszünk!
Kár, hogy azóta az blog.hu törölte a blogunkat az Index.hu környékéről. |
Már Plankó Gergő is terjeszti a hírünk! Köszönjük!
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Nocsak, Péló Barna már ekkora művész?!
Végignyalni a teljes pályát a Hófehér Jaguártól és a Sárga Zsigulitól Pink Cadillactől a buta és hiperátlagos Galambos Dorinás bulvármocskon át a hipersznobber, hangszerbuzgár jazzéletig. Hát gratulálunk!
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Hitler is utálta a jazzt
"A Führer két ok miatt tartotta fontosnak, hogy betiltsák a szaxofont. Egyrészt illegitim hangszernek tartotta, másrészt olyannak, amely szétzilálja az emberek erkölcsét."
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Vukán György és a kirekesztés díja
Ez a végletekig cinikus ember azzal ünnepelte a hetvenedik születésnapját, hogy megalapított a végletekig zeneellenes Creative Art díjat, ami az improvizatív művészetet hivatott méltatni. Amikor tavaly a Quarton feltették neki a kérdést, hogy „hogyan versenyezhetnek egymással az improvizációk?”, a maga velejéig romlott jazz-zenészi módján így válaszolt: „Technikailag úgy nézne ki, hogy húzni kell egy borítékot, amiben három hang lesz, és ha ez megvan, akkor parancsolj, fáradj a zongorához és játssz egy darabot ebből a három hangból.” Mekkora, milyen gyalázatos módon megveszekedett hülyeség már ez?! Addig teljesen rendben van, hogy a maguk belterjes klubjában csinálnak ilyesmit, de nekünk, itt a külvilágban, a remélhetőleg jó vastag falakon innen erről miért kell tudnunk?
Címkék:
Creative Art díj,
dzsessz,
jazz,
Quart,
Vukán György,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Sztálin is utálta a jazzt
„A Szovjetunió mindenhatója a szaxofont egy „veszélyes
kapitalista hangszernek” tekintette, a szaxofonosokat pedig vagy lelövettette,
vagy Szibériába küldte.”
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Jaj, már megint egymás között szakmázó jazz-zenészek!
Sokadszorra jár Magyarországon, de még mindig újszerűen hatnak Ken Vandermark basszusklarinét-improvizációi (súlyosbító tényező #1). A Free Fall nevű felállás másik két tagja, Ingebrigt Håker Flaten bőgős és Håvard Wiik zongorista is elismert kortársjazz-zenész (súlyosbító tényező #2). 2001 óta játszanak együtt, és a szabad improvizáció mellett közös gyökerük a XX. századi kortárs (komoly)zene (súlyosbító tényező #3). Első lemezük 2002-ben jelent meg hatalmas szakmai sikert aratva (súlyosbító tényező #4). Triójuk sajátos hangzását azóta is a szabad lüktetés, az egymásra építkező dallamvonalak (súlyosbító tényező #5), és a robbanékony dialektikus együttjáték határozza meg (súlyosbító tényező #6).
A nemrégiben a világ legjobb bulihelyének megválasztott, az esetek nagy részében megbízhatóan jó ízlésű A38 is hibázik néha.
(A Fidelio nyomán.)
Címkék:
dzsessz,
Free Fall,
jazz,
Ken Vandermark,
koncert,
programajánló,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Tony Wilson is utálta a jazzt
"Jazz a tehetségtelenek mentsvára. A jazz zenészek a közönségnél sokkal jobban élvezik, amit csinálnak. (24 Hour Party People)"
Címkék:
24 Hour Party People,
dzsessz,
jazz,
Ő is utálja a jazzt,
tévés,
Tony Wilson,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Nem elég, hogy szaxofonos és néger, még Magyarországra is jön!
Kenny Mothafukka Garrett a jazz-szaxofonosok élő négere 2010 után újra Magyarországra látogat, március 26-27-én a Budapest Jazz Clubban lép fel.
Címkék:
Budapest Jazz Club,
dzsessz,
jazz,
Kenny Garrett,
koncert,
programajánló,
szaxofon,
szaxofonos,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Szőke Nikoletta jazzesen unalmas zenéje
„Egy cikkben például olyan jazzének-virtuózként aposztrofálja a szerző, aki a hangulati és technikai skála rendkívül széles spektrumán képes remekül helytállni, legyen szó a megírt téma ihletett kibontásáról, szólisztikus scat-improvizációról, balladákban való érzelemkifejezésről vagy feszes ritmusú témák pontos artikulációjáról. Méltatója olyan óriásokkal helyezi egy páholyba, mint Betty Carter, Cab Calloway, Sammy Davis Jr., Bobby McFerrin, Etta Jones, Sarah Vaughan vagy maga Ella Fitzgerald.”
Brr. Beletörik az ember szeme az ágas-bogas szóvirágokba. Pedig ez a Szőke Nikoletta dolog közel sincs ennyire túlbonyolítva. A széparcú, töltött galamb állagú énekesnő hajilag szőke, a Nikoletta meg egy kellemes hangzású női név. Pont passzol az olyan jó semmilyen, jazzesen unalmas zenéhez, ami mindenkinek tetszhet, de századszori hallgatásra sem emlékszik belőle egy hangra sem az ember.
Címkék:
dzsessz,
énekesnő,
jazz,
JazzPresszó,
Szőke Nikoletta,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Hamvas Béla is utálta a jazzt
Címkék:
dzsessz,
filozófus,
Hamvas Béla,
író,
jazz,
költő,
Ő is utálja a jazzt,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Szakcsi Lakatos Béla újra irritál
Érezte már azt a kedves olvasó egy minden politikumot nélkülöző produkció láttán, hogy most rögtön felmegy a színpadra, és tettlegességig fajulón adja az ott magát önkifejező művésznek a tudtára a véleményét? Igen? Mert mi is!
Nálunk ennek a felindulásnak az egyik gyakori alanya Szakcsi Lakatos Béla szokott lenni. Az a zongorista, aki bármilyen koncertet képes szétbarmolni. A zajzenét még csak-csak el lehet viselni, de ha SZLB is közbeklimpírozik, akkor a végítélet is százszorta szörnyűbbé válik. Ül ott ez a tohonya alak kabátban és inog előre-hátra. A feltehetően a zsíros haját részben elleplezendő, baseballsapkát visel, alatta meg sötét szemüveget, ami a nagy zongoragyalázásba belemelegedve mind lejjebb csúszik az orrnyergén. Efölött szokott kissé debil fejjel előrenézegetni ránk, hogy gerjed-e már bennünk az élvezet. Hát nem szokott.
Nálunk ennek a felindulásnak az egyik gyakori alanya Szakcsi Lakatos Béla szokott lenni. Az a zongorista, aki bármilyen koncertet képes szétbarmolni. A zajzenét még csak-csak el lehet viselni, de ha SZLB is közbeklimpírozik, akkor a végítélet is százszorta szörnyűbbé válik. Ül ott ez a tohonya alak kabátban és inog előre-hátra. A feltehetően a zsíros haját részben elleplezendő, baseballsapkát visel, alatta meg sötét szemüveget, ami a nagy zongoragyalázásba belemelegedve mind lejjebb csúszik az orrnyergén. Efölött szokott kissé debil fejjel előrenézegetni ránk, hogy gerjed-e már bennünk az élvezet. Hát nem szokott.
Címkék:
Budapesti Tavaszi Fesztivál,
dzsessz,
jazz,
koncert,
programajánló,
Szakcsi Lakatos Béla,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Kosztolányi Dezső sem szerette a jazzt
"A jazz-bandnek megvan az a föltétlen előnye, hogy mellette nemcsak gondolkozni nem lehet, hanem még érezni sem." (Édes Anna)
Címkék:
dzsessz,
Édes Anna,
író,
jazz,
Kosztolányi Dezső,
költő,
Ő is utálja a jazzt,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Megtévedt rockerek – Queen: Jazz (1978)
Noman est omen, azaz nevében a végzete, mondja a latin. Mindenki másnak az a véleménye (beleértve magukat a zenekari tagokat is), hogy ennél a lemeznél tört el valami végleg a Queennél. Az addig flottul működő gépezetbe, amit a négyes jelentett, bekerült az első marék homok. Az odáig a stúdióban minden rögzített hangot árgus fülekkel felügyelő, buziszexuális Freddie Mercury belevetette magát az éjszakába, felfedezőutakra indult a melegklubok és a kokainlelőhelyek világába. Ám a többiek sem maradtak el mellette a fékevesztett dorbézolásban. Ahogy Brian May gitáros le is nyilatkozta: „Mértéktelenség áradt a zenénkből, amely lassan beszivárgott az életünkbe, és létszükségletünkké lett. Mindig arra törekedtünk, hogy olyan magasságokba érjünk el, ahová másnak nem sikerült, és a kicsapongás ennek egy részét jelentette.” Roger Taylor dobos ehhez hozzáfűzte: „Az volt a baj, hogy egyre jobbak lettünk abban, hogy remekül szórakozzunk.”
Címkék:
album,
dzsessz,
Freddie Mercury,
megtévedt rockerek,
Queen,
zene jazz
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)