A Dunántúli Napló meghamisította a világhíres jazzgitáros szavait,
amik a Pécsi Tavaszi Fesztiválon, a március 23-ai koncertje után hangzottak el.
Szerintünk egészen pontosan az alábbi módon zajlott le az interjú.
– Együtt zenélt olyan legendákkal mint Miles Davis vagy Jaco
Pastorius, akik már három évtizede nincsenek köztünk. Milyen emléke van róluk?
– Pontosítok: két évtizede. Emlékek? Nem sok. Többnyire be
voltunk nyomva. Örülök, hogy túléltem őket.
– Amikor először jártam Angliában, egy taxiban utaztam Benny
Hill-lel. Fölismertem, bemutatkoztam neki, mondtam, hogy jazzmuzsikus vagyok. Mire ő mondta,
hogy igen, tudja, öltönyös fickók fényes hangszerekkel hosszú számokat
játszanak. Bunkó volt.
– Kilép olykor a jazzből?
– Ki. Egy-egy üveg hűtött Martinibe.
– Mintha a szaxofon átvenné az uralmat a jazzszólókban.
– Tévedés! Legalábbis amíg én vagyok a színpadon, addig
biztosan nem!
– Mi lesz Mike Stern következő nagy dobása?
– Júniusban jelenik meg az új albumom All over the place
címmel. Szerepel majd rajta három Kenny Garrett, nyolc basszusgitáros, öt dobos
és egy Mike Stern, szóval izgalmas zenére van kilátás.
Mekkora egy hátul kullogó vagy öcsém.....Ekkora idióta buta süket paraszt blogvezetőt még nem láttam.....HOgy lehet valaki ennyire sötét és zeneileg SÜKET ÉS TUDATLAN?
VálaszTörlés