Pénzes László is utálja a (modern) jazzt

"Mit is mondott Miles Davis? "A jazz halott." De miért mondta? Talán azért, mert ő volt az egyik koporsószögező. Talán részben általa lett azzá a jazz, aminek látjuk ma a színpadon: végetlen, unalmas, atonális improvizációk és sok esetben teljes zenei kakofónia, mintegy érzelmi, sőt amely még rosszabb: intellektuális csúcspontként. Hát, én inkább maradok a D-dúr hármashangzatnál, az legalább konszonáns. Miles Davis meg csak sétált fel-alá a színpadon és órákig improvizált trombitáján. Néha azt is megtette, hogy sértettségében háttal játszott a közönségnek, mert talán egy fehér csúnyán nézett fekete bőrére." (Forrás)

Miles Davis kutyául érzi magát

Miles Davis bejárónője mikor jön?

Merthogy a világhíres trombitás egykori dobosa, a majdnem hetven éves „Al Foster és fiatalokból álló kvartettje április 27-én lesz a Budapest Jazz Club vendége”.

Exkluzív interjú Mike Sternnel

A Dunántúli Napló meghamisította a világhíres jazzgitáros szavait, amik a Pécsi Tavaszi Fesztiválon, a március 23-ai koncertje után hangzottak el. Szerintünk egészen pontosan az alábbi módon zajlott le az interjú.

– Együtt zenélt olyan legendákkal mint Miles Davis vagy Jaco Pastorius, akik már három évtizede nincsenek köztünk. Milyen emléke van róluk?

– Pontosítok: két évtizede. Emlékek? Nem sok. Többnyire be voltunk nyomva. Örülök, hogy túléltem őket.

Miles Davis megmondja

Kenny G lelkes, Miles Davis kevésbé.

Le lehetett volna fordítani, de pont a leglényeg veszett volna el.

On Jazz

It was a motherfucker. Man, that shit was all up in my body.

On Race

I’m hiring a motherfucker to play, not for what color he is.
I’m all races at once. That’s what fusion was all about, don’t you know, motherfuckers?

On Jimi Hendrix

It’s that goddamned motherfucking ‘Machine Gun.’

Minden, amit utálhatsz a jazzben

Borbély Mihály beszámolója a Kenny Garrett Quartetnek a PeCsában 1996. november 5-én megrendezett koncertjéről. Van benne szó hosszú faszverésről, irritáló okoskodásról meg még valamiről, ami szintén nem túl rokonszenves.

„A koncert Herbie Hancock »One Finger Snap«-jével indult, s Garrett csekély negyedórás fergeteges szólóval tette le névjegyét a pesti közönségnek. [...] Az elmúlt számban a »Pursuance«-ről írt recenziómban saját »pillanatnyi elmezavarom« folytán összekeveredtek egyes számok, negyedek és ütemek. A »helyes megfejtés« tehát a következő: a »Triology«-n először az eredeti 16 ütemes (=64 negyed) periódus hangzik el kétszer, ez ugye 32 ütem, majd ezután, szintén ismételve jön Garrett változata, mely a téma 25 negyedesre (!) sűrített változata, mégpedig 4+3, 4+3, 3+3+3+2-es tagolásban.)”

Mike Stern bedrogozva legalább szórakoztató (lehetett)

Hosszan idézünk egy blogon olvasott könyvidézetből. Na, ilyen nyomorult figurákat hívnak el a Pécsi Tavaszi Fesztiválra, a Nemzetközi Jazz Hétvégre!

Kokó fűtötte jammelések helyszíne volt a 55 Grand (vagy ahogy a törzsvendégek hívták viccesen: 55 Gramm), és előfordult, hogy a résztvevők maratoni, őrjöngésig felpörgetett változatait adták elő itt a „So What” vagy az „Impressions” daloknak, aztán egy-egy hosszabb dobszóló közben levonultak a pincébe egy kis dózis-utánpótlásért. Egy ilyen alkalommal Jaco Pastorius és Mike Stern úgy jöttek vissza a pincéből, hogy egymás nadrágját viselték.