„Olyan ellentmondást nem tűrő megszólalás jellemezte az
estét, amelyben minden zenekari tag kiüresedett nyitottsággal vált „a zene
csatornájává”, ahol csupaszon, magát csak a Teremtőjére utalva engedte ki a
hangokat a tudatalattijából, formázatlanul, kíméletlenül.”
Nem olyan ez, mint egy horrorfilmes jelenet, amiben a primitív, a legelemibb ösztönökre redukálódott értelmű ősemberek hordája ront
rá mondjuk egy tehénre és tépi szét úgy élve, tömi bele az arcába a
húsdarabokat, közben ömlik a vér, dőlnek szanaszét a zsigerek és a csontok?
