Mike Stern bedrogozva legalább szórakoztató (lehetett)

Hosszan idézünk egy blogon olvasott könyvidézetből. Na, ilyen nyomorult figurákat hívnak el a Pécsi Tavaszi Fesztiválra, a Nemzetközi Jazz Hétvégre!

Kokó fűtötte jammelések helyszíne volt a 55 Grand (vagy ahogy a törzsvendégek hívták viccesen: 55 Gramm), és előfordult, hogy a résztvevők maratoni, őrjöngésig felpörgetett változatait adták elő itt a „So What” vagy az „Impressions” daloknak, aztán egy-egy hosszabb dobszóló közben levonultak a pincébe egy kis dózis-utánpótlásért. Egy ilyen alkalommal Jaco Pastorius és Mike Stern úgy jöttek vissza a pincéből, hogy egymás nadrágját viselték.

Bár a nyolcvanas évek elején a 55 Grand látogatói között sokan hódoltak a fehér pornak, mégis sokan megriadtak Jacótól, mert ő egyre provokatívabban viselkedett. Előfordult, hogy három napon át ébren maradt, és közben tequilát vagy vodkát vedelt, s még késő éjjel is csíkokat szippantott a bárpultról. Ilyen pillanatokban Jaco megközelítőleg olyan tempóban pusztította magát, mint a néhai John Belushi, a Saturday Night Live népszerű sztárja, akivel nem sokkal az előtt végzett egy halálos speedball (1982. március 5-én). Volt, aki Jacót hasonló sorstól féltette.

Mások, kivált azok, akik szívesen lógtak a társaságában, ragaszkodtak hozzá, hogy nincs vele semmi baj, Jaco egyszerűen ilyen. Népszerű refrén volt ez akkoriban.

Még így is akadtak néhányan az 55 Grandban, akiknél – Jaco drog és alkohol keltette mániákus viselkedését látva – megszólalt a vészcsengő. „Kegyetlenül pusztított mindenkit ez a szcéna, aki csak idekeveredett, de mégis Jaco tette ott a legtöbb kárt – állítja John Scofield gitáros. – Zenéltem én ott Peter Warren [basszus] és Victor Lewin [dob] mellett. Amikor Jaco megjelent, mind egymásra néztünk, hogy: »na, itt van, baszki!«. Feljött a színpadra, és mindenképp el akarta énekelni a »Mustang Sally«-t, ráadásul nekiállt táncolni. Addigra két lábon járó időzített bomba lett belőle.”

Egy másik veszélyes figura a dekadens szcénán Mike Stern volt. 1980 és 1982 között Miles Davis együttesében volt sztárzenész, és az 55 Gramm sötét napjainak végtelen bulizásaiban tobzódott. „Kibaszott egy huszonnégy órás hely volt – emlékszik. – Lejárt oda mindenki. Az ajtón nem tudtál úgy belépni, hogy ne vegyél kokszot. Viszonylag ártatlanul indult az este, néha kifejezetten jó volt a zene, idővel azonban a zene másodlagos lett, mert a drog vált a főszereplővé. Mindenkit egyedül az érdekelt, hogy kinél van kokain. Nálam pedig már évek óta ez ment. A heroin volt a kedvenc drogom, Jaco viszont félt tőle, be volt szarva a tűktől. Főleg a vodkát nyakalta, és rengeteget kokózott, így napokig maradhatott ébren, csak hogy tovább tudjon vedelni.”

(Bill Milkowski: Jaco Pastorius. Fordította: Dányi Dániel. Cartaphilus Könyvkiadó, 2007.)