Vukán György és a kirekesztés díja

Ez a végletekig cinikus ember azzal ünnepelte a hetvenedik születésnapját, hogy megalapított a végletekig zeneellenes Creative Art díjat, ami az improvizatív művészetet hivatott méltatni. Amikor tavaly a Quarton feltették neki a kérdést, hogy „hogyan versenyezhetnek egymással az improvizációk?”, a maga velejéig romlott jazz-zenészi módján így válaszolt: „Technikailag úgy nézne ki, hogy húzni kell egy borítékot, amiben három hang lesz, és ha ez megvan, akkor parancsolj, fáradj a zongorához és játssz egy darabot ebből a három hangból.” Mekkora, milyen gyalázatos módon megveszekedett hülyeség már ez?! Addig teljesen rendben van, hogy a maguk belterjes klubjában csinálnak ilyesmit, de nekünk, itt a külvilágban, a remélhetőleg jó vastag falakon innen erről miért kell tudnunk?

Az improvizáció olyan, mint a maszturbáció: csak egynek jó. Önző, egoista, kirekesztő. Tagadja a kölcsönösséget, a közösen megélt, termékeny eufóriát. Következésképpen meddő, egyszeri, a test véges burkán túlra nem jutó. Magyarországi legfőbb feketemiséje a Nemzetközi Improvizáció Fesztivál, de a főpapjait is érdemes sorra venni. Köztük Vukán Györgyöt is, aki nemcsak hogy egy ilyen és ennyire ártalmas eszme híve, de bevallottan az, és felettébb büszke is rá. Mi több, még egy díjat is alapított, hogy a kártékony hangászkodó barátait pódiumra léptethesse, pozícióba helyezze, a zsebüket pedig vaskos pénzkötegekkel tömje. Egy szó, mint száz: szégyellje magát a zongorista úr!