Schmitt Pál és a jazz

Mai tudásunk szerint nem állítható biztosra, hogy a MÉG MINDIG regnáló köztársasági elnök szereti-e ezt a zenei stílust, de azért ekkora galádságot még róla sem feltételeznénk.

Ma-Ugly is utálja a jazzt

A fiatalember itt hozta nyilvánosságra állítását.

Exkluzív interjú Mike Sternnel

A Dunántúli Napló meghamisította a világhíres jazzgitáros szavait, amik a Pécsi Tavaszi Fesztiválon, a március 23-ai koncertje után hangzottak el. Szerintünk egészen pontosan az alábbi módon zajlott le az interjú.

– Együtt zenélt olyan legendákkal mint Miles Davis vagy Jaco Pastorius, akik már három évtizede nincsenek köztünk. Milyen emléke van róluk?

– Pontosítok: két évtizede. Emlékek? Nem sok. Többnyire be voltunk nyomva. Örülök, hogy túléltem őket.

A Google megmondja: a jazz

Mindig csak a közhelyek, semmi móka. Ám ha egyszer idetalál a keresőgép! Addig is tessék népszerűsíteni az utolsó nyolcat! Társadalmi célú hirdetésünket olvasták.

„igényes jazz” – 14200 találat

„rögtönzött jazz” – 7230 találat

„improvizatív jazz” – 4530 találat

„virtuóz jazz” – 3310 találat

„sznob jazz” – 194 találat

Zeuszka is utálja a jazzt!

„Világzenét ember nem hallgat, jazzt meg ötven alatt szintén nem. A kettőnek a keverékét olyan negyven fölötti, sörhasú, rossz ízlésű, de jó kapcsolatokkal rendelkező köcsögök játsszák, mint például a Djabe.” (Forrás)

(Az amúgy híres újságíró – minden bizonnyal gyorsan bepötyögött – hozzászólását központozás és értelem szempontjából javítottuk.)

Parázs viták a Fidelio fórumában

Kissé egysíkú ez a dolog egy idő után, hogy többen többször is beírják ugyanazt az egy szót. Vagy jazzeréknél ez valami belső poén?

Kenny Garrett és a Velvet.hu

Annyira le se szarja a magyar sajtó a csávót és a Magyar Jazz Ünnepét, hogy magunknak kellett a kezünkbe venni az irányítást. Az ilyesmi meg, mint mindig, most is szórakoztató eredménnyel járt.

Miles Davis megmondja

Kenny G lelkes, Miles Davis kevésbé.

Le lehetett volna fordítani, de pont a leglényeg veszett volna el.

On Jazz

It was a motherfucker. Man, that shit was all up in my body.

On Race

I’m hiring a motherfucker to play, not for what color he is.
I’m all races at once. That’s what fusion was all about, don’t you know, motherfuckers?

On Jimi Hendrix

It’s that goddamned motherfucking ‘Machine Gun.’

Koncertfotók Kenny Garrettről

Kennyt az ilyesmi tette népszerűvé.

Parázs viták a Jazznoise vendégkönyvében

A teljes idei termés. Hozzá akartuk szólni a Jazzfigyelő forradalmi kiáltványának teljes szövegét, hogy legyen valami témába vágó is, de aztán megsajnáltuk őket, és inkább mégse dobtuk fel a hangulatot. A korábban felmerült kérdés persze továbbra is aktuális.

Mi sem mondhattuk volna szebben

„Ha virtuóz könnyűzenészt hallok emlegetni, azonnal valami förtelmes jazz vagy egyéb fos értelmiségi zene jut az eszembe.” (Forrás)

Meghalt Regős István (1947-2012)

A Jazzfigyelő blog saját halottjának tekinti a zongorista-szaxofonos-zeneszerző Regős Istvánt.

Talán nem veszi az Olvasó tolakodásnak, ha bevalljuk, hogy egy vele olvasott interjú okán ragadtunk billentyűzetet és indítottuk el a jazz muzsika dicséretét messze zengő fórumunkat!

Cigányok, cigányok mindenhol!

Tisztességes magyar ember nem csinál jazzt. Oláh Tzumó Árpád (zongora), Pecek Lakatos Krisztián (bőgő) és Pecek Lakatos András (dob) annál inkább. Akusztikus dzsessznek nevezik a stílust, Tzumo Triónak a zenekart, a legközelebbi koncerthelyszínüket Budapest Jazz Clubnak, az alkalmat pedig 2011. március 31-ének, éjfél előtt egy órával. Koncert előtt és után kéretik vigyázni az értékeikre. De azért közben is tartsák figyelemmel a zenészurakat.

Megérkezett az első komment!

Na, ki találja meg, hogy melyik bejegyzéshez! Igen-igen, oda! Bátran, csak bátran, Hölgyeim és Uraim, éljenek a lehetőséggel! Írják meg a véleményüket a blogról, az adott bejegyzésről, egyáltalán bármiről, ami egy jazztévesztettnek fontos lehet! Közszolgálati médium vagyunk (mínusz állami támogatás), csak Önökért!

Chuck Norris, ha rajong

Klikk, ha jobban szeretné látni a csipkéket is!

A Superman pizsamáján is szereplő erőembert annyira meghatották Karosi Júlia dalai, hogy elragadtatása jeléül egy koncerten az énekesnőnek feldobta a lánya egyik bugyiját.

Hogy 2012. március 31-én ilyesmi fog-e történni a Magyar Rádió Márványtermében, nem tudni. Annyi mindenesetre biztos, hogy Chuck Norris haragjától félve még mi sem merjük jellegtelenséggel vádolni a művésznőt, aki mellett közreműködik Környei Miklós gitárművész is.

Johnny Hates Jazz

Kenny Garrett gyalázatos koncertje

Lábjegyzet a világhírű amerikai szaxofonos magyarországi koncertjeihez.

„Ne csinyájjá má úgy, Dzsenna!”

Amikor egy tisztesen belterjes jazzfórumot ellepnek a kottakívánós mulatós zenészek.

Minden, amit utálhatsz a jazzben

Borbély Mihály beszámolója a Kenny Garrett Quartetnek a PeCsában 1996. november 5-én megrendezett koncertjéről. Van benne szó hosszú faszverésről, irritáló okoskodásról meg még valamiről, ami szintén nem túl rokonszenves.

„A koncert Herbie Hancock »One Finger Snap«-jével indult, s Garrett csekély negyedórás fergeteges szólóval tette le névjegyét a pesti közönségnek. [...] Az elmúlt számban a »Pursuance«-ről írt recenziómban saját »pillanatnyi elmezavarom« folytán összekeveredtek egyes számok, negyedek és ütemek. A »helyes megfejtés« tehát a következő: a »Triology«-n először az eredeti 16 ütemes (=64 negyed) periódus hangzik el kétszer, ez ugye 32 ütem, majd ezután, szintén ismételve jön Garrett változata, mely a téma 25 negyedesre (!) sűrített változata, mégpedig 4+3, 4+3, 3+3+3+2-es tagolásban.)”

Hagyd a fenébe a hamutartót!

A cizellált lelkivilágú, intellektuális beállítottságú jazz- és világzene-rajongóknál is elgurul néha a gyógyszer.

Nem bírnak magukkal a népszerű négerek

Érdemel orr-ráncolásnál többet valaki, aki ilyen randaságot képes a nyakába venni? Megjegyzendő: a kép nem a nyolcvanas években készült, hanem alig pár éve!

Ahelyett, hogy szomorkodva jól mutatnának filmes plakátokon, nemzetközi jazznapot alapítanak. Mármint ez a Herbie Hancock nevű ezt teszi. Ahelyett, hogy örülne, hogy sikerült neki világhíressé zongoráznia magát, teleszemetelni mások otthonát több kamionnyi lemezzel, beérné azzal, hogy néhanap a többi néger haverjával elhülyéskedik a hátsó kertben kolbászsütögetés és sörözgetés közben – ő csakazértis tovább szervezkedik.

Van valami UNESCO-kavarás. Április végén lesznek hírességeket felvonultató koncertek meg egyéb rendezvények. Szó van olyan nagyvárosokról, mint Párizs, New Orleans, New York, meg olyan országokról, mint Algéria, Uruguay. De tök mindegy, se titeket, se minket nem érdekel az ilyesmi, se ti, se mi nem azért vagyunk ezen a blogon, hogy érdekeljen. Azt talán érdemes tudni, hogy Magyarországi rendezvényekről még nem érkeztek hírek. És ez jó.

Herbie Hancockról és a művészetéről nekünk az a markáns véleményünk, ami a hajlítás után következik. Javasoljuk nektek is, hogy ez legyen a ti véleményetek is. Előbb azonban jobb, ha tudjátok, hogy ennek a fickónak a leghíresebb, legmielőttmeghalszhallanodkellebb lemeze 1973-as, és ez a borítója:

Túl nagy feneket kerítenek neki

A Budapest Jazz Clubban közönséget szomorít a Jazz nagykövetei, a Pataj Jazz Quintet, a Kéknyúl Hammond Band, a Trio Acoustic és a Trio Ricardo.

Rákerestünk a Blikknél a jazz szóra

Egy ennyire lényegtelen dolog ekézésének álltunk volna neki? Amúgy meg: muhaha!

Stereomackó is utálja a jazzt

Aki jazzt természetesen nem hallgat.

 „Utálom a Jazz-t, a Hammond orgonát viszont igencsak kedvelem, ahogy az idősödő afro-amerikai néniket is. Nem kell megijedni, nem valami ijesztő szexuális aberrációról van szó, csak az ilyen korosodó néger hölgyek valahogy olyan aranyosak, vagy nem is tudom.”

A zenei újságírásban is tevékenykedő úriember ezzel a merész kijelentéssel itt él.

Különleges Balázs Elemér Group-koncert!

Heten, mint ők adnak a rosszérzésnek a Nádor Teremben, 2012. március 26-án. Aki Benny Hill-maszkban érkezik, annak a belépés ingyenes!

Enter, bazdmeg, enter!

Ismét nem csalódtunk a Pernye András-díjas Maloschik Róbert főszerkesztette JazzMában. Ha van a magyar jazzélet beszűkültségnek, belterjességnek és onanizálós öncélúságának méltó újságcikkbéli mása, akkor az a Gary Burton-Chick Corea kettős koncertjéről szól.

Kedves Róbert! Ön szerint lehet ilyen cikkekkel új híveket szerezni a műfajnak? Egyáltalán meg lehet a régieket tartani? Nekünk vannak kétségeink. Vagy nem is ez a cél, csak írogatni Szaniszló Ricsi barátnak és még vagy harminc embernek, ahogy a szövegben áll? Mert akkor minden rendben van. Nekik biztos van türelmük végigbogarászni egy ilyen szemcsikaró szövegtömböt.

Pataj Jazz Quintet, avagy mi lapul a hangszertokban?

A legújabb magyar sikerfilm főszereplői.

Két pénzszűkében lévő huszonéves programozó (Subicz Gábor és Nagy Balázs) tudomására jut, hogy a munkahelyük szomszédságában lévő bank biztonsági rendszere miként kijátszható. Ehhez kérik a segítségét az olasz amorózónak (Pataj György), akiről azt hiszik, hogy nagyban utazik, pedig valójában csak egy kisstílű bűnöző. Azonban ő sem jön egyedül, vele tart két teszetosza roma „kollégája” (Lakatos Peczek András és Oláh Péter), akik önmagukat profinak gondolják, de még a banda furgonját sem tudják anélkül leparkolni, hogy meg ne húznák az oldalát. A pokol akkor szabadul el, amikor egy fatális véletlen révén a Visegrádi négyek budapesti találkozóján a Pataj Jazz Quintet zenekar bőrébe kénytelenek bújni!

A legújabb magyar vígjáték első vetítése: 2012. március 24-án, 22 órakor, a Budapest Jazz Clubban, a Magyar Jazz Ünnepén.

Robog az úthenger, ki tudja, hol áll meg

Cigány, magyar: három jóbarát

Annyira lényegtelen, felesleges, érdektelen, unalmas az Trio Acoustic, amennyire írni róla. Nézegessenek inkább úthengereket. Ha már az egyik, 1997-es lemezüknek ez a címe.

Vigyázat: a Kéknyúl is harap!

Jobbra John Lennon egyik eltitkolt fia.

A Hammond-orgona az a hangszer, amelyet a legnehezebb szétönzősködni, ezért is lehet az, hogy a jazz zenészek piszkos fantáziáját ennyire érdekli. Egyszerűen jó hallgatni akkor is, ha hétmérföldes szólókba bonyolódik a mellette fontoskodó zenész. Premecz Mátyás és bandája (jegyezzük meg: Ávéd János a szaxofonos) azért nekigyürkőzik a feladatnak. És példásan megoldja azt. Őszinte sajnálatunkra.

Trio Ricardo: hát ezek hülyék!

Nézzék meg ezeket az embereket! Hát nem tűnnek kissé debilnek mindhárman? Már ahogyan azt a basszusgitárt tartja az a hajasabb! Önöknek ez nem gyanús?

És még fokozható a fokozhatatlan!

Két, minden gazságra képes szaxofonos! Egy kubai néger énekesnő, akinek „kimagasló rögtönzőképessége” van! És... és maga Szakcsi Lakatos Béla!

Lamorak is utálja a jazzt

„Nem szeretem a jazzt öncélúsága, belterjessége, magaskultúrává lobbizott mesterkéltsége miatt.” (Cluster One)

Igen, tudjuk, a „nem szeretem” nem feltétlenül jelent „utálom”-ot, ám a blogos sorozatcím megkövetel ennyi „fölfelé kerekítést.”

Meg még a Gonda János is!

A rögtönzés világa I-III. Ilyen elmekisiklásokért osztanak Széchenyi-díjat. Három vaskos, együtt ezersokszázoldalas kötet lebeg a lelki szemeink előtt. Ha túltettük magunkat a szépen fejlett képzavaron, már kevésbé nyugtat meg minket a tudat, hogy a kiadványok együtt is alig adnak ki háromszáz oldalt. Hittel valljuk: jazzből még egy plakátnyi híresztelés is sok!

Mike Stern bedrogozva legalább szórakoztató (lehetett)

Hosszan idézünk egy blogon olvasott könyvidézetből. Na, ilyen nyomorult figurákat hívnak el a Pécsi Tavaszi Fesztiválra, a Nemzetközi Jazz Hétvégre!

Kokó fűtötte jammelések helyszíne volt a 55 Grand (vagy ahogy a törzsvendégek hívták viccesen: 55 Gramm), és előfordult, hogy a résztvevők maratoni, őrjöngésig felpörgetett változatait adták elő itt a „So What” vagy az „Impressions” daloknak, aztán egy-egy hosszabb dobszóló közben levonultak a pincébe egy kis dózis-utánpótlásért. Egy ilyen alkalommal Jaco Pastorius és Mike Stern úgy jöttek vissza a pincéből, hogy egymás nadrágját viselték.

Ennyire rosszul menne a Borbély Műhelynek?

Üres asztal? Kósza kisfröccsök magas jelzésértékkel? Még egy hamutál se? Az előző vendégektől otthagyott ez-az? Semmi? Legalább a zsebből előpattinthattak volna egy magyar kártyát. Vagy a háttér is csak díszlet? Papírmasé, netán Photoshop-pixelvarázslat? Ily sanyarú lett már a szaxofonosok vezette együttesek sora is ebben a piszok gazdasági válságban?

Na de majd a tegnapelőtt átadott Liszt Ferenc-díj és a vele az öltönyzsebbe csúsztatott állami pénzek fialásra késztetik a terülj-terüljasztalkámat.

Gratulálunk Vukán György Kossuth-díjához!

Vukán György, a szexszörny.

Ha Harcsa Veronika legalább jó nő volna!

Átnéztük a magyar jazzélet egyik exportképes liblingjének a portfolióját és összevetettük a szigorúan nem jazzben utazó nemzetközi jelölőszervezetek néhány népszerű énekesnőiével. A következő eredményt hozta a komiszkodó szintfelmérésünk.

Beyoncé > Harcsa Veronika

Che Guevara is utálta a jazzt

A lánglelkű ifjú forradalmár biztosan nem Theolnious Monk zagyvaságait füleli épp le.

Hatalomra jutásukkor javasolta is Fidel Castrónak, hogy tiltsák be a jazzt, amit imperialista zenének tartott.

Köcsög jazz

Google Translator, köszönjük a megerősítést!

Bede Márton is utálja a jazzt

És módosultak az arányok a Quarton. Nem kicsit, nagyon-nagyon. Ez a forradalmi bejelentés azonban még itt történt. Aki pedig gyönyörködni szeretne a sármos úriemberben, az itt talál róla képeket. (Az utolsó kérdésre adott válasz különben nettó hazugság. Mindmáig adós vele.)

Bartos Cs. István is utálja a jazzt

A Mestör és a mestere.

Hol olvasható ez? – kérdezhetnék a jazztől megtévesztettek (jazztévesztettek). Igen egyszerű a magyarázat. A világ legnagyobb filozófusa köztudottan rajong Sztálinért. Sztálinról pedig még köztudottabb, hogy utálja a jazzt. Tehát ha Bartos hithű szimpatizánsa Sztálinnak, és minden kétséget kizáróan az, akkor ő is utálja azt, amit Sztálin utál. Esetünkben a jazzt. Bizonyítást nyert ezért a címbéli premissza: Bartos Cs. István is utálja a jazzt!

Artézis: jazz zenekar három stand up komédiással

(Vajon ki a homosze legnagyobb művész a csapatban?)

„Mondhatnánk egyszerűen jazz-rocknak is ezt a zenét, de ma ez a műfaji meghatározás talán már túl általánosnak mondható. Nem marad más, el kell nevezni a stílust, legyen mondjuk: Bartók’n roll!"

Vagyis Bartók lottón sorsolt hangjai & Elvis csípőrázása = jazz-rock. Aki nem hiszi, járjon utána: Debreceni Egyetemi Jazzklub, 2012. március 17. (szombat) 20:00

Ön is utálja a jazzt?

Gyerekként mindig a zeneiskola előtti buszmegállóban kellett várakoznia és hallgatni az épületből kinyikódó, „reményteli” zenészpalántákat?

Tinédzserként a szülővárosának minden szabadtéri rendezvénye színpadán felbukkant Szakcsi Lakatos Béla?

Az édesapja és/vagy a nagyapja milliószor elmesélte a lengyel jazzfesztiválos csajozós sztorijait, pedig Ön inkább a katonatörténeteiket hallgatta volna?

Miles Davis hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji, valamelyik húszperces számokkal teli albumának kazettája beszorult a kocsimagnóba?

Egy szimpla, de annál figyelemfelhívóbb plakát

Múlt heti koncert, de egye fene, ideraktuk, hogy legyen itt egy ilyen is.

Frank Zappa sajátosan viszonyult a jazzhez

Zappa úr jazzhez való, jellemzően ambivalens viszonyának igen művészi ábrázolása.

"A jazz nem halott, csak a szaga furcsa." (Forrás)

Átláthatóságot!

Ömlesztett programajánló a JazzMán.

Egyre híresebbek leszünk!

Kár, hogy azóta az blog.hu törölte a blogunkat az Index.hu környékéről.

Már Plankó Gergő is terjeszti a hírünk! Köszönjük!

Nocsak, Péló Barna már ekkora művész?!

Végignyalni a teljes pályát a Hófehér Jaguártól és a Sárga Zsigulitól Pink Cadillactől a buta és hiperátlagos Galambos Dorinás bulvármocskon át a hipersznobber, hangszerbuzgár jazzéletig. Hát gratulálunk!

Hitler is utálta a jazzt

"A Führer két ok miatt tartotta fontosnak, hogy betiltsák a szaxofont. Egyrészt illegitim hangszernek tartotta, másrészt olyannak, amely szétzilálja az emberek erkölcsét."

Vukán György és a kirekesztés díja

Ez a végletekig cinikus ember azzal ünnepelte a hetvenedik születésnapját, hogy megalapított a végletekig zeneellenes Creative Art díjat, ami az improvizatív művészetet hivatott méltatni. Amikor tavaly a Quarton feltették neki a kérdést, hogy „hogyan versenyezhetnek egymással az improvizációk?”, a maga velejéig romlott jazz-zenészi módján így válaszolt: „Technikailag úgy nézne ki, hogy húzni kell egy borítékot, amiben három hang lesz, és ha ez megvan, akkor parancsolj, fáradj a zongorához és játssz egy darabot ebből a három hangból.” Mekkora, milyen gyalázatos módon megveszekedett hülyeség már ez?! Addig teljesen rendben van, hogy a maguk belterjes klubjában csinálnak ilyesmit, de nekünk, itt a külvilágban, a remélhetőleg jó vastag falakon innen erről miért kell tudnunk?

Sztálin is utálta a jazzt

„A Szovjetunió mindenhatója a szaxofont egy „veszélyes kapitalista hangszernek” tekintette, a szaxofonosokat pedig vagy lelövettette, vagy Szibériába küldte.”

Jaj, már megint egymás között szakmázó jazz-zenészek!

Sokadszorra jár Magyarországon, de még mindig újszerűen hatnak Ken Vandermark basszusklarinét-improvizációi (súlyosbító tényező #1). A Free Fall nevű felállás másik két tagja, Ingebrigt Håker Flaten bőgős és Håvard Wiik zongorista is elismert kortársjazz-zenész (súlyosbító tényező #2). 2001 óta játszanak együtt, és a szabad improvizáció mellett közös gyökerük a XX. századi kortárs (komoly)zene (súlyosbító tényező #3). Első lemezük 2002-ben jelent meg hatalmas szakmai sikert aratva (súlyosbító tényező #4). Triójuk sajátos hangzását azóta is a szabad lüktetés, az egymásra építkező dallamvonalak (súlyosbító tényező #5), és a robbanékony dialektikus együttjáték határozza meg (súlyosbító tényező #6).

A nemrégiben a világ legjobb bulihelyének megválasztott, az esetek nagy részében megbízhatóan jó ízlésű A38 is hibázik néha.

(A Fidelio nyomán.)

Tony Wilson is utálta a jazzt

"Jazz a tehetségtelenek mentsvára. A jazz zenészek a közönségnél sokkal jobban élvezik, amit csinálnak. (24 Hour Party People)"

Nem elég, hogy szaxofonos és néger, még Magyarországra is jön!

Kenny Mothafukka Garrett a jazz-szaxofonosok élő négere 2010 után újra Magyarországra látogat, március 26-27-én a Budapest Jazz Clubban lép fel.

Szőke Nikoletta jazzesen unalmas zenéje

„Egy cikkben például olyan jazzének-virtuózként aposztrofálja a szerző, aki a hangulati és technikai skála rendkívül széles spektrumán képes remekül helytállni, legyen szó a megírt téma ihletett kibontásáról, szólisztikus scat-improvizációról, balladákban való érzelemkifejezésről vagy feszes ritmusú témák pontos artikulációjáról. Méltatója olyan óriásokkal helyezi egy páholyba, mint Betty Carter, Cab Calloway, Sammy Davis Jr., Bobby McFerrin, Etta Jones, Sarah Vaughan vagy maga Ella Fitzgerald.”

Brr. Beletörik az ember szeme az ágas-bogas szóvirágokba. Pedig ez a Szőke Nikoletta dolog közel sincs ennyire túlbonyolítva. A széparcú, töltött galamb állagú énekesnő hajilag szőke, a Nikoletta meg egy kellemes hangzású női név. Pont passzol az olyan jó semmilyen, jazzesen unalmas zenéhez, ami mindenkinek tetszhet, de századszori hallgatásra sem emlékszik belőle egy hangra sem az ember.

Hamvas Béla is utálta a jazzt

"Jazz nem zene, hanem az amerikai négerek bosszúja."

Szakcsi Lakatos Béla újra irritál

Érezte már azt a kedves olvasó egy minden politikumot nélkülöző produkció láttán, hogy most rögtön felmegy a színpadra, és tettlegességig fajulón adja az ott magát önkifejező művésznek a tudtára a véleményét? Igen? Mert mi is!

Nálunk ennek a felindulásnak az egyik gyakori alanya Szakcsi Lakatos Béla szokott lenni. Az a zongorista, aki bármilyen koncertet képes szétbarmolni. A zajzenét még csak-csak el lehet viselni, de ha SZLB is közbeklimpírozik, akkor a végítélet is százszorta szörnyűbbé válik. Ül ott ez a tohonya alak kabátban és inog előre-hátra. A feltehetően a zsíros haját részben elleplezendő, baseballsapkát visel, alatta meg sötét szemüveget, ami a nagy zongoragyalázásba belemelegedve mind lejjebb csúszik az orrnyergén. Efölött szokott kissé debil fejjel előrenézegetni ránk, hogy gerjed-e már bennünk az élvezet. Hát nem szokott.

Kosztolányi Dezső sem szerette a jazzt

"A jazz-bandnek megvan az a föltétlen előnye, hogy mellette nemcsak gondolkozni nem lehet, hanem még érezni sem." (Édes Anna)

Megtévedt rockerek – Queen: Jazz (1978)

Noman est omen, azaz nevében a végzete, mondja a latin. Mindenki másnak az a véleménye (beleértve magukat a zenekari tagokat is), hogy ennél a lemeznél tört el valami végleg a Queennél. Az addig flottul működő gépezetbe, amit a négyes jelentett, bekerült az első marék homok. Az odáig a stúdióban minden rögzített hangot árgus fülekkel felügyelő, buziszexuális Freddie Mercury belevetette magát az éjszakába, felfedezőutakra indult a melegklubok és a kokainlelőhelyek világába. Ám a többiek sem maradtak el mellette a fékevesztett dorbézolásban. Ahogy Brian May gitáros le is nyilatkozta: „Mértéktelenség áradt a zenénkből, amely lassan beszivárgott az életünkbe, és létszükségletünkké lett. Mindig arra törekedtünk, hogy olyan magasságokba érjünk el, ahová másnak nem sikerült, és a kicsapongás ennek egy részét jelentette.” Roger Taylor dobos ehhez hozzáfűzte: „Az volt a baj, hogy egyre jobbak lettünk abban, hogy remekül szórakozzunk.”