2012. május 31., csütörtök
Búcsúzik a Jazzfigyelő
Két és fél (valójában több) derűben, fölháborodásban és frappáns meglátásokban gazdag hónap után befejezzük a blogolást. Elmondtunk már mindent, amit ez a koncepció (lásd jobbra) engedett meg rá is untunk. Szerénytelen meglátásunk szerint kihoztuk a lehető legtöbbet ennek a kifejezetten unalmas műfajnak a becsmérléséből: szórakoztatóak, kreatívak és érdekesek voltunk. De elég az önfényezésből. Jöjjön a búcsúposzt fel nem használt cuccokkal és miegymással!
2012. május 30., szerda
Szakcsi Lamantin Béla a Lakatos Jazz Fesztiválon
Címkék:
dzsessz,
jazz,
Lamantin Jazz Fesztivál,
Szakcsi Lakatos Béla,
Szombathely,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 29., kedd
Gyárfás István, az ideális hasonmás
Nagy szerencséje Gyafi Pistának, hogy ennyire hasonlít Horváth Károlyra, ismertebb nevén Charlie-ra. Így amikor az kicsit túl sok jég dupla whiskyvelt ivott, akkor megjelenhet ő és lenyomhatja helyette a show-t. Igaz, hogy az egyikük gitáros, a másikuk meg énekes, és nem is különösebben szoktak egymás felségterületére tévedni, de hát ilyen apróságokon csak a direkt fikatúrásban utazó sznobok akadnak fenn. A közönség úgyse vesz észre a cseréből semmit!
Címkék:
dzsessz,
Gyárfás István,
Gyárfás István Trió,
jazz,
Lamantin Jazz Fesztivál,
Szombathely,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 28., hétfő
Bart Simpson is utálja a jazzt
„Igen, a képregények… Amerika egyetlen őshonos művészeti formája. A jazzt nem számítom, mert az szar.” (Forrás)
Címkék:
Bart Simpson,
dzsessz,
jazz,
Ő is utálja a jazzt,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 27., vasárnap
„Libben a szoknya, Eszti lába”
Az elmúlt két hétben valakiket ezekkel is ideküldtek hozzánk a keresőgépek. Nem tudjuk megállni a kérdést: normálisak vagytok, hogy ilyen hülyeségek érdekelnek titeket? :)
néger orr
jaezzfigyelő
kufircol
2012. május 26., szombat
Pat Metheny véleménye a jazzről
„A jazzben minden más stílusnál több a rossz zene. Talán azért, mert a közönség nem igazán érti az egészet.” (Forrás)
Samuel L. Jackson is utálja a jazzt
Címkék:
dzsessz,
jazz,
Ő is utálja a jazzt,
Samuel L. Jackson,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 25., péntek
Jazz Voices, avagy a jazz igazi hangjai
A nagyrészt jazztanszakos végzettségű tagokból álló,
akusztikus zenekíséretes kórus van annyira nagyszerű, hogy mi is méltassuk a
teljesítményüket. Ehhez apropót kínál a szombathelyi illetőségű Lamantin Jazz
Fesztivál, amin 2012. június 29-én este lépnek fel.
Címkék:
dzsessz,
jazz,
Jazz Voices,
Lamantin Jazz Fesztivál,
Szombathely,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 24., csütörtök
Levelesládánkból
2012. május 23., szerda
Christopher Scieranski vitathatatlanul a hatóság
Fogtuk
a lengyel nyelvű sajtóanyagot és a Google Fordítóval jól megmagyarítottuk a
bemutatkozás nem részletekbe menő változatát. Ez lett belőle.
Címkék:
Christopher Scieranski,
dzsessz,
jazz,
Lamantin Jazz Fesztivál,
Szombathely,
The Colors,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 22., kedd
Konzi Big Band: talán még nem késő!
Nem vagyunk semmi rossznak a megjavítója, de azért hiszünk a
prevencióban. Ugyanúgy nem tartjuk jónak, hogy a serdülők és az egyetemisták keményen
alkoholizáljanak és/vagy az illegális drogok a mindennapjaikat képezzék, mint
ahogy azt sem, hogy mondjuk szaxofont ragadjanak és jazzt csináljanak. Ezért
szívesen tántorítunk el még kialakulatlan személyiséggel bíró fiatalokat
mindháromtól. Mivel azonban a világ már régóta túl sokrétű, hogy valamennyi
részterülettel foglalkozhassunk, így specializálódnunk kellett. Nem találja ki
az olvasó, hogy melyik mellett törtünk lándzsát!
Címkék:
dzsessz,
jazz,
Konzi Big Band,
Lamantin Jazz Fesztivál,
Szombathely,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 21., hétfő
Snétberger Ferenc, a hagyomány kútmérgezője
Nézzék csak a gátlástalanságot a tekintetében! Hát nem ijesztő?!
|
Magyar cigány dzsesszgitáros. Nem paradoxon ez valahol? Ha
valaki cigányként a hun hon területén hangszert ragad, abból hegedűs vagy cimbalmos
lesz, bár leginkább a lakodalmas szintetizátorok mellett köt ki és szolgáltatja
a menyegzőhöz a talpalávalót kivilágos virradatig. Belőle a legritkább esetben
cseperedik gitáros. Ha meg mégis ő lesz az ezerből az az egy, aki nem gyengíti
a szabályt, akkor a popzenei berkekbe szegődik el napszámosnak.
Címkék:
dzsessz,
jazz,
Lamantin Jazz Fesztivál,
Snétberger Ferenc,
Szombathely,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 20., vasárnap
Vicces jazzer lemezborítók a nagyvilágból
2012. május 19., szombat
Imázsváltást a magyar jazzéletbe!
Gyakran kapjuk a vádat, hogy negatívak és
ellenségesek vagyunk a stílussal. Ez igaz is. A változatosság kedvért ezúttal ismét
építő jellegű javaslatokat teszünk. Mindjárt húszat!
Címkék:
Borbély Mihály,
Dés László,
dzsessz,
Grencsó István,
Gyárfás István,
Harcsa Veronika,
jazz,
Szabados György,
Szakcsi Lakatos Béla,
Szőke Nikoletta,
Tóth Viktor,
Vukán György,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 18., péntek
Erotikus jazzer lemezborítók a nagyvilágból
Ha már a témába vágó magyar felhozatal meglehetősen szűkös. Korábbi részekért az egér ITT, ITT és ITT kattan, de menten.
Mennyivel jobb ez, mint mondjuk ez! |
2012. május 17., csütörtök
Lamantin Jazz Fesztivál és és Improvizációs Tábor 2012. részletes program
Szombathelyen, ahogy eddig is. Hamarosan nekiállunk az ajánlóknak. Addig gondolatpiszkálóul tessék elolvasni ezt.
Szervező: Improvizatív Zeneműhely Egyesület
Időpont: 2012. június 24-30.
Helyszínek: - Fő tér - Lamantin Jazzsátor
- Bartók Terem
- Bartók B. Zeneiskola
- Evangélikus Templom
- klubok, kávéházak
Szervező: Improvizatív Zeneműhely Egyesület
Időpont: 2012. június 24-30.
Helyszínek: - Fő tér - Lamantin Jazzsátor
- Bartók Terem
- Bartók B. Zeneiskola
- Evangélikus Templom
- klubok, kávéházak
2012. május 16., szerda
Hülye jazzer lemezborítók a nagyvilágból
2012. május 15., kedd
Maloschik Róbert nem disznóbaszó!
Gyakran és sokaktól hallottuk mostanában, hogy Maloschik
Róbert egy disznóbaszó. Szinte ledöbbentünk, amikor először a fülünkbe jutott a
hír. Maloschik Róbert egy disznóbaszó. Olvastuk és ingattuk a fejünket, hogy ez
nem igaz, ez nem lehet igaz. Maloschik Róbert, a JazzMa portál főszerkesztője
nem disznóbaszó.
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 14., hétfő
Csúnya jazzer lemezborítók a nagyvilágból
2012. május 13., vasárnap
IgényeS Zenét A Publikumnak Jazz Kvartett
Kik vagyunk? Az
ISZAP Jazz Kvartett igényes konzit végzett, igényes zenészekből verbuválódott, harminc
év folyamatosan fokozódó igényességéből táplálkozó, igényes zenekar. Elég az,
hogy a trippereiket igényesen megválogató, igényes kurvák szopják az igényesen
megválogatott helyeken celebrált igényes koncertjeink után az igényes kis kék
pirulák által az igényeinken is túlmutatón acélos farkunkat.
2012. május 12., szombat
2012. május 11., péntek
Marcus Miller és a legnagyobb gitár
A néger basszeros 2012. május 23-án lép fel Budapesten a
Papp László Arénában. Ennek örömére bemutatjuk a zenei fejlődésének egyes állomásait.
Címkék:
dzsessz,
jazz,
koncert,
Marcus Miller,
Papp László Aréna,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 10., csütörtök
Itt tart a magyar dzsessz ma
Címkék:
Alapi István,
album,
dzsessz,
jazz,
JazzMa,
Maloschik Róbert,
muhaha,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Kanadába kéne menni!
"Kérjük, ne játsszon jazzt!
Sok ember használja ezt a parkot szórakozásra, sportolásra és kikapcsolódásra. Ne tegye ezt tönkre a hülye jazz zenéjével. A jazz hatására jó emberek sznobbá válnak és némely muzsikusnak tönkreteszi a vele született kreativitását. Mondjon nemet a gusztustalan jazz zenére!
Torontó városa
Parkok és Kikapcsolódás Részleg."
2012. május 9., szerda
Nigun: élő lemezfelvétel nácikkal
„Szerettem volna bőr lenni a dobokon, húr a nagybőgőn,
szelep a szaxofonon, vagy a gitártest fájává válni” – kezdődik a dzsesszegyüttesről
szóló koncertbeszámolók egyike. Lehet-e ennél blaszfémiába hajlóbbat írni egy
zsidó tagokból álló zenekarról?
Mindenki megtapasztalhatja a saját bőrén, aki Hitler-bajusszal
az orra alatt érkezik a Budapest Jazz Clubba, 2012. május 19-én, 21 órára.
Addig is, hogy ne kelljen másnak, és mert szeretünk elsőzni,
előre monitorra vetettük a koncertbeszámolót. Ehhez igazodva tessék a zenész
uraknak levezényelni, a közönségnek meg végigélvezni a bulit.
Címkék:
Bacsó Kristóf,
Budapest Jazz Club,
dzsessz,
Hitler,
jazz,
koncert,
Nigun,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 8., kedd
Igazságot a csikóhalnak!
Hogyhogy nincs a világon még Csikóhal Jazz Fesztivál? Ez az állat hasonlít leginkább a jazz emblematikus hangszerére, a szaxofonra: egyrészt hasonló a külleme, másrészt olyan mozgékony és izgága, mint egy rajta elkövetett improvizatív szóló. Érthetetlen is, hogy a főszervező dr. Tímár Péter miért választotta inkább a tengeri tehenet a Lamantin Jazz Fesztivál címerállatának. Mondjuk az igaz, hogy ebben a névben van ékezetes betű, az angol nyelvterületről érkezők meg nem az érdekes egzotikumot látják benne, hanem a bosszúságot, hogy nem találják a billentyűzetükön és a helyes kiejtését se könnyű megtanulni. Viszont Seahorse Jazz Festivalnak meg túl anglomán volna elnevezni.
Nincs a csikóhalnak valami kevésbé köznapibb neve, amivel
áthidalható volna ez a – merőben elméleti – probléma?
Címkék:
Benny Hill,
dzsessz,
jazz,
JazzMa,
Lamantin Jazz Fesztivál,
Pozsár Máté,
szaxofon,
szaxofonos,
Szombathely,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 7., hétfő
Bede Márton továbbra is utálja a jazzt
Ezt már korábban is tudtuk, de most direkt a mi olvasóink kedvéért hangsúlyozta ki.
Annyit tennénk csak hozzá, hogy az újságíró úr alighanem valamit félreértett. Egy oldalon állunk. Úgy látszik, hogy az egykori humorérzéke már régen a múlté és nem tudja megkülönböztetni egymástól a kikacsintó tisztelgést és szimpla lopást. Még szerencse, hogy időben abbahagyták a Matulát, mert a mai Bede Márton vezetésével már inkább volna kínos és nyögvenyelősen humoroskodó, mintsem eredeti és szórakoztató.
Annyit tennénk csak hozzá, hogy az újságíró úr alighanem valamit félreértett. Egy oldalon állunk. Úgy látszik, hogy az egykori humorérzéke már régen a múlté és nem tudja megkülönböztetni egymástól a kikacsintó tisztelgést és szimpla lopást. Még szerencse, hogy időben abbahagyták a Matulát, mert a mai Bede Márton vezetésével már inkább volna kínos és nyögvenyelősen humoroskodó, mintsem eredeti és szórakoztató.
Címkék:
Bede Márton,
dzsessz,
Fenék Tibi,
Gyurcsány Ferenc,
jazz,
politika,
politikus,
Schmitt Pál,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 6., vasárnap
Fenék Tibi és a magyar jazzénekesnők
Vendégszerző a Jazzfigyelőn! Aki nem más, mint az ország
legsexual-erotikusabb fantáziájú informatikus! Ő fog végigmenni az általunk
felkínált hölgyeken. Persze csak képletesen! :DDDDDD
Hát sziasztok! :))))))
Mielőtt nekiállnék az Ezredes úrral a celebritásoknak, el
kell mondanom valamit. Rafkósak ezek a Jazzfigyelős srácok, kenik sorra a fikát
a dzsesszmuzsikusokra, pedig valójában egész nap másféle csiriz előállításával
töltik az időt. Én legalábbis így csinálnám! :DDDDD
Felkértek, hogy nézzem át öt magyar jazzékenesnő képeit a
neten és a nekem leginkább tetszőről írjak. Hát nem volt könnyű dolga Tibinek! Több
hétbe telt, amíg kikeveredett közülük. :DDDDDDD Azt mondjuk nem értem, hogy
miért csak ez az öt nő, mert például a Harcsa Veronikát nekem kellett beprotezsálnom.
Aztán ott van még a Szőke Nikoletta, bele is szívesen belefeledkeznék!
Nagytermészetű nőnek látszik, én meg nagy természetjáróként szívesen bebarangolnám
minden zengét és zugát. :DDDDD Csakhogy őrá már nem bólintottak rá a piszkok.
:(((((((((( Sebaj, a Marok Marcsa amúgy sem társastánc, de jó, ha tudjátok,
hogy Tibinek ő is bejön! :DDDDDDDDDD
Na, de kezdjünk neki!
Címkék:
dzsessz,
Fenék Tibi,
Hajdu Klára,
Harcsa Veronika,
jazz,
Kántor Viola,
Kozma Orsi,
Kurucz Éva,
Szabó Anett,
szex,
Szőke Nikoletta,
Tóth Evelin,
Váczi Eszter,
zene,
Zséda
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 5., szombat
Pénzes László is utálja a (modern) jazzt
"Mit is mondott Miles Davis? "A jazz halott." De miért mondta? Talán azért, mert ő volt az egyik koporsószögező. Talán részben általa lett azzá a jazz, aminek látjuk ma a színpadon: végetlen, unalmas, atonális improvizációk és sok esetben teljes zenei kakofónia, mintegy érzelmi, sőt amely még rosszabb: intellektuális csúcspontként. Hát, én inkább maradok a D-dúr hármashangzatnál, az legalább konszonáns. Miles Davis meg csak sétált fel-alá a színpadon és órákig improvizált trombitáján. Néha azt is megtette, hogy sértettségében háttal játszott a közönségnek, mert talán egy fehér csúnyán nézett fekete bőrére." (Forrás)
Címkék:
dzsessz,
jazz,
Miles Davis,
Ő is utálja a jazzt,
Pénzes László,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Dzsjeeessz!
„A jazz az, amikor nagyon képzett zenészek megmutatják,
hogyan lehet minél idegesítőbb zenét játszani.” (Forrás)
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 4., péntek
Dés László, amikor veszélyesen él
A szaxofonos tagad, hárít, elhatárolódik. |
A nagynevű szaxofonos sztorizik egy
beszélgetésen. Nagy büszkén mesél egy kalandot.
Címkék:
Dés László,
drogok,
dzsessz,
jazz,
Pege Aladár,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 3., csütörtök
A Zawinul a fontos, meg a lóvé
Meghalt a király, éljen a király! |
80 éves lenne idén Joe, a fehér (!) amerikai jazz zongoraklimpírozó, akinek zeneileg túlképzett nagyfejűek (és mezei sznobok is) mindenféle erényeket tulajdonítanak. Öt éve krepált be a muksó, de sebaj, rá hivatkozva is le lehet fejni a népektől a gempát. Kezdődhet a Jazztavasz 2012 a Művészetek Palotájában. Idén nem négy napig napi néhány, hanem május 13-án sok koncert teremti a zsozsózsoldos fesztiválhangulatot.
Címkék:
dzsessz,
e-Nerd,
jazz,
Jazztavasz,
Joe Zawinul,
Kinsey-Willis-Borlai Trio,
MüPa,
Művészetek Palotája,
Rozsnyói Péter Trió,
The Syndicate,
The Yellowjackets,
Weather Report,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 2., szerda
Megtévedt rockerek – Heaven Street Seven: Jazz (2008)
Mi visz rá arra egy népszerű, a harmincas éveik közepén járó
tagokból álló magyar popzenekart, hogy a Gonosszal szövetkezzen? Miért kell egy
önállóan is turnézni képes együttesnek magára venni a szégyen bélyegét, hogy együtt
emlegessék egy ilyen becstelen ideológiával? Hogy gondolhatja egy Petőfi
Rádió-kompatibilis zenésztársaság, hogy ilyen járom igájába hajtja a fejét? De
fordítsuk meg a kérdést. Milyen beállítottságú struktúra az, amiben egy ilyen
csapat számára teret, hangot, televízió- és rádióidőt, internetes szolgáltatásokat,
meghívásokat, fellépési lehetőségeket, hangrendszert, egyáltalán bármit képes
biztosítani?
Címkék:
album,
Heaven Street Seven,
Hs7,
jazz,
megtévedt rockerek,
szégyen,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
2012. május 1., kedd
A Tóth Viktor Tercett nem teccett: az obszcén jazz
Rendhagyó koncertbeszámoló a mediawaves színpadbitorlásukról. A szaxofon szopós végén a zenekarvezető-névadó, a doboknál a dobzsenimester Hodek Dávid, a bőgőt meg Szandai Mátyás támogatja.
Címkék:
dzsessz,
Gém Géza,
Hodek Dávid,
jazz,
Komárom,
Mediawave,
Monostori Erőd,
Szandai Mátyás,
Tóth Viktor,
Tóth Viktor Tercett,
zene
Bejegyezte:
JAZZFIGYELŐ
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)